Digitális védőfelszerelések: uvex techware

Az egyéni védőeszközök digitális technológiákkal történő ötvözése eddig ismeretlen horizontokat nyit meg az emberi egészség védelmében. Az uvex techware technológiájának köszönhetően tetőtől talpig érzékelőkkel és működtető szerkezetekkel szerelhetjük fel az emberi test érzékeny területeit. Az egyéni védőeszközök hálózatba kapcsolása révén olyan metafunkciókat hozhatunk létre, melyek az adott helyzetnek megfelelően reagálnak, valamint képesek az emberrel interakcióba lépni és kommunikálni.

A digitális átalakulás elsöprő erejű hulláma napjainkban már az egyéni védőeszközök területén is merőben új termékkoncepciókat tesz lehetővé, melyek sikeresen állják meg a helyüket az ipari környezetet átformáló változások fényében is. „Az új digitális technológiák korábban megvalósíthatatlan módon fejlesztik tovább a már létező biztonsági funkciókat, és újszerű megközelítéseket tesznek lehetővé a védelem és az ember egészségének megóvása terén”, fejti ki Stefan Brück, az uvex safety group ügyvezető igazgatója. „Az uvex safety group éppen ezért indította el az uvex techware digitális termékrendszer fejlesztéséért felelős „Digital Business Innovation” területet.” Szakértő technológiai partnereink és kulcsfontosságú ügyfeleink közreműködésével megalkottuk az első termékprototípusokat és alkalmazásokat, melyek valósághű esettanulmányok alapján kínálnak testre szabott problémamegoldásokat.

„Az uvex techware rendszer termékei jelentik az első lépést a megvalósított prototípussal rendelkező hardveres és szoftveres megoldások felé. Meggyőződésünk, hogy stratégiánk révén lépést fogunk tartani a jövő munkahelyének új kihívásaival”, mondta Stefan Brück. „Jövőbeli tervünk, hogy ezeket a termékkoncepciókat teljes mértékben hálózatosítjuk, és egy egyéni védőeszközök számára kidolgozott biztonságirányítási rendszerében integráljuk. Ezeket a megoldásokat az ügyfeleinkkel folytatott szoros együttműködésben fejlesztjük ki, így biztosítva, hogy integrálni tudják majd őket a saját rendszerkörnyezetükbe.”

A 2017-es A+A vásáron bemutatott termékkoncepciók:

Smart helmet – uvex pheos techware
A fej számos munkavédelmi helyzetben különleges védelmet igényel. A Smart Helmet passzív biztonsági funkcióinak teljesítményét megsokszorozza a helyzet felmérését szolgáló metaérzékelők integrálása. Ezzel biztosítható az egyéni védőeszköz viselése, a beépített gyorsulásérzékelők pedig lehetővé teszik az ütközés, a szabadesés és a váratlan mozdulatlanság észlelését. A további érzékelők (például hőmérséklet, nedvesség és környezeti megvilágítás) olyan további funkciók megvalósítására adnak lehetőséget, melyek az ügyfelek igényeihez és az adott alkalmazási terület követelményeihez igazíthatók.

Smart Glasses – uvex i-works techware
A védőszemüveg ideális felület az információk megjelenítéséhez. Ezen a területen a fejlesztések fókuszában a bevált szemvédelmi koncepciók integrálása áll. Az alkalmazott technológiáknak köszönhetően lehetővé válik a valós munkakörülmények, például az erős környezeti megvilágítás vagy a kihívást jelentő környezeti feltételek mellett történő alkalmazás. Az autókban használt, szélvédőre kivetített kijelzőkhöz hasonlóan a rendszer a védőüveg belső oldalára vetíti az információkat, így a megjelenítést nem befolyásolják a külső tényezők. A kijelző segítségével az érzékelők adatai, például a külső érzékelők által mért értékek bármikor hozzáférhetők. Az alkalmazott koncepciók optimális kialakítása csekély energiaigényt és súlyt eredményezett.

Smart Gesture Control – uvex suXXeed techware
Az ember és gép közötti interakció a munkakörnyezettől függően komoly kihívást jelenthet a digitális munkavédelem összefüggésében. Az apró gombokkal és kis méretű kijelzővel ellátott mobil eszközök kezelése érdekében gyakran el kell távolítani a kézvédelmet. A Smart Gesture Control modul az egyéni védőeszközök különböző pontjain integrálható, és az alkalmazott 3D-s gesztusfelismerő technológiának köszönhetően nem igényel érintést. A modulnak köszönhetően kezelhetővé válnak az okosszemüvegek, egyéb gépek vagy azok funkciói. A biztonságot és az interakció során történő visszajelzéseket 9 LED szolgáltatja.

E-Glove – uvex phynomic techware
A kéz az ember legfontosabb szerszáma, melyet meg kell óvni a mechanikai behatásoktól, a vágásoktól és a káros vegyi anyagoktól. Másrészről azonban nem elhanyagolható a tapintás képessége, és a védelem nem befolyásolhatja a szerszámok kezelését. A kesztyűkbe integrált NFC-chipeknek köszönhetően a felhasználó mobil eszközével bármikor hozzáférhet minden információhoz, például a termék felhasználási céljához vagy ellenálló képességéhez. A védőkesztyűk személyre szabhatóak, a gépekhez, illetve az infrastruktúrához való hozzáférés szabályozható, és merőben új lehetőségek nyílnak meg az egyéni védőeszközök ellátási láncának irányításában.

Smart Insole – uvex 1 techware
A nem ülve végzett tevékenységek során tulajdonképpen a biztonsági lábbeli képez átmenetet az ember és közvetlen környezete között. Ennek számos biomechanikai és helyzetfüggő következménye van. Rengeteg munkahelyi baleset megcsúszásra vagy átmeneti egyensúlyvesztésre vezethető vissza. Az ilyen helyzeteket fel lehet mérni és ki lehet értékelni, a további balesetek pedig az ismert kockázattal járó pontokon elhelyezett célzott figyelmeztetések segítségével megelőzhetőek. A metaérzékelők alkalmazása ráadásul a mozgásra vonatkozó adatokon túl mérhetővé teszi a lábbeli biztonsági szempontból releváns jellemzőit is, így valós időben felismerhetővé válnak az esetleges károsodások, valamint bizonyos védelmi jellemzők elveszítése is.

Active Lighting Vest – uvex
A veszélyhelyzetekben rendkívül fontos, hogy a segélyszolgáltatók és a baleset érintettjei olyan biztonsági mellényt viseljenek, amely figyelemfelkeltő színeinek és fényvisszaverő felületeinek köszönhetően megvilágítás esetén felismerhetővé teszi a viselőjét. A passzív biztonsági mellények azonban rosszul megvilágított környezetben csak nehezen ismerhetőek fel. Az Active Lighting Vest mellényt a biztonság növelése érdekében többek között az ilyen esetekre gondolva látták el aktívan villogó fényforrással, amely különösen sötét környezetben is egyértelműen felismerhető, és a felvillanás révén gondoskodik a biztonságról. A mellényt egy hálózatosított biztonsági koncepcióba integrálva olyan további funkciók válnak lehetővé, melyek messze meghaladják egy hagyományos biztonsági mellény teljesítményét.

Dr. Markus Burghart bemutatja az uvex techware koncepcióit a 2017-es A+A vásáron

Az uvex csoport

Az uvex group három nemzetközi tevékenységet folytató társaságot egyesít magában: uvex safety group, uvex sports group (uvex sports és Alpina) és Filtral group (Filtral és Primetta). Az uvex csoport 48 telephelyével 22 országban van jelen, gyártási tevékenységét azonban meggyőződésből elsősorban Németországban végzi. A csoport kb. 2600 munkatársának kétharmada (a 2016/17-es üzleti év adatai szerint) Németországban áll alkalmazásban. Az uvex a nemzetközi élsport partnereként világszerte számtalan sztársportoló felszerelését biztosítja. Vezérelvünk – protecting people – egyszerre hivatás és kötelesség. Az uvex termékeinek és szolgáltatásainak fejlesztését, gyártását és értékesítését az emberek biztonsága és védelme motiválja a munka, a sport és a szabadidős tevékenységek területén egyaránt.

Kérdése lenne? Sajtókapcsolat:

Thorsten Udet
UVEX SAFETY GROUP GmbH & Co. KG
Würzburger Str. 181-189
90766 Fürth
Germany

Telephone: +49 911 9736-1449
Fax: +49 911 9736-1302